Növekedésem kínjai

Valóban úgy van, mint a gyerekekkel, akik szülei szeme láttára tanulnak meg járni. Ám nem mindegy, hogy milyen viszonnyal vannak a környezetemben járni-tanulásomhoz. A járni-tanulás része az elesés. Mondhatjuk, hogy a hibázás. Egy darabig simán átfértem az asztal alatt, és örömmel rohantam át alatta játék közben, míg egy napon valami meglepő történt. Ugyanaz az asztal, … [Read more…]

Taníthatóság

Sokféle módon le lehetne írni, amit most megpróbálok magamnak is megfogalmazni. Lehetne egy nagyon teológia-idegen, pszichológusi nyelvezettel is, lehetne egy nagyon a kegyességi irányzatokra jellemző nyelvezettel beszélni róla. De lehet erről a bibliai keretet használva is gondolkodni. Ez akár leegyszerűsítőnek is tűnhet, de az utóbbi években arra a következtetésre jutottam, hogy sokszor valójában feleslegesen bonyolítunk … [Read more…]

A valódi gyülekezet

Talán egy évig is kijártam egy szórványkörzetbe prédikálni egy társegyházközség gyülekezeteibe. Dél-Dunántúlon vannak olyan falvak szép számmal, ahol csak református templom van, de már nagyon kevesen tartják a hitüket, vagy a tősgyökeres helybéliek elköltöztek, és helyükre mások jöttek. Szóval ezeken az istentiszteleteken kevés ember vett részt. Volt egy hely, ahol egy néni konyhájában volt az … [Read more…]

(el)hivatás

Manfred Josuttis, A lelkész más, a jelenkori pasztorális teológia néhány szempontja című könyvét olvasom. A lelkészi tisztség tárgyalásánál idézi a következőt: Isten sokféleképpen hívja el az embereket a gyülekezeti szolgálatba. De a tanítványság felé vezető úton mindig három lépést különböztetünk meg: hívás, a követésre való elszánás, a próbatételek között edződő hűség. (In: G. Holtz, Gondolatok … [Read more…]

Szemléletmód(váltás)

Gyakornoki évem végén két számomra fontos embertől kaptam egy-egy tanácsot a munkámhoz. Egyikőjük ezt mondta: a kevesebb több. A másik ezt: merj nagyban gondolkodni. Mindkét tanács segített, viszont ezek paradoxonok. Elégedj meg a kevéssel. Ne elégedj meg a kevéssel. Amikor első-másodéves teológus voltam (2003-2004), akkoriban Klaus Douglass Új reformáció című könyve borzolta az egyház kedélyeit. … [Read more…]

A negatív mentalitás

Nem azt állítom, hogy le kell cserélni pozitív mentalitásra. Nem hiszek az ilyen jellegű megoldásokban. De nyomasztó volt tapasztalni, hogy mennyire jellemző egy negatív irányú szemlélet közöttünk. Voltak lelkészgyűlések, ahonnan legszívesebben egy lelkigondozóhoz mentem volna az otthonom helyett. Megpróbálom átgondolni, hogy milyen jellemzőit fedeztem fel ennek a negatív mentalitásnak. – furcsa, de az egyik jellemzője … [Read more…]

Járnék-e templomba?

Három éve ezt a kérdést tettem fel magamnak: járnék-e templomba, ha nem lennék lelkész? Ez egy nagyon fájdalmas és egyben felszabadító kérdésnek bizonyult. Fájdalmas volt, mert az erre a kérdésre adott válasz eszembe juttatta, hogy hány éve járok kényszerből templomba, hány olyan igehirdetést hallgattam végig, ami akkor semmit nem mondott nekem, és hány kötelező istentisztelet … [Read more…]

A lelkészi tekintély

Van. Nem azért, mert létrehozzuk, hanem azért, mert ebbe növünk bele. A lelkész tekintélyszemély. A férfiak ebből a szempontból halmozottan hátrányos helyzetűek, mert kétszeresen is tekintélyként tekintünk rájuk. Ráadásul a életkor ezt súlyozza, mert arra lettünk nevelve, hogy az idősebbnek igaza van. Az idősebb férfi lelkész végképp tekintély. A nők ebből a szempontból más módon … [Read more…]

Igehirdetés-terápia

Sokféle értelmezést használhatunk az igehirdetésre, és vannak, akik érzelmi távolságot tartanak, így az igehirdetés inkább információk átadása, és kevésbé lelki vezetés, vagy egy lelki út végigjárását célozza meg. Sok ideig elutasító voltam ezzel az értelmezéssel, de ma már elfogadom, sőt, lehetséges, hogy igehirdetői identitásunk formálódásának bizonyos szakaszaiban ez mindannyiunkra jellemző. Ahogyan korábban írtam, az is … [Read more…]

A lelkész hite

Egy fészbúkos képen ezt olvastam egyszer: Uram, imádkozom a lelkipásztoromért. Ezzel a megjegyzéssel osztottam meg: remélem, nem a megtérésért. A lelkész hite sokféle szempontból van nagyító alatt. A gyülekezetek tagjai közül meglehetősen kevesen vannak, akik képesek meglátni, vagy egyáltalán átgondolni, hogy egy lelkész hite sok szempontból más, mint másoké. Gyakran érettebb, és ezt el is … [Read more…]