Előrepihenés

A kötetlen munkaidő valójában nem kötetlen, csupán teljesen más struktúrában dolgozom, mint aki a nap, illetve a hét meghatározott időkeretében dolgozik. Látnunk kell – és ezt nehéz – hogy a kötött munkaidő hiánya egyáltalán nem minden probléma forrása, mert aki kötött munkaidőben dogozik, annak is szenvedést okozhat az, hogy a munkaidejében „ott kell lennie” a munkahelyén, és akkor is „dolgoznia kell”, amikor valójában „semmit sem csinál”. A lelkészi munkából talán a városi nagy gyülekezetekben gyakorolt hivatali idő hasonlít ehhez, ami számomra sokszor okozott szenvedést, és ahogyan összeszámoltam, hat év alatt ezerkétszáz munkaórát töltöttem el ilyen munkával. Természetesen szükségem volt egy olyan munkaértelmezésre, ami sok egyháztagtól igen távol áll, akik azt gondolják, hogy a lelkész akkor „dolgozik”, amikor „lelki programokat” szervez. A hivatali munkaórák gyakran valóban üresjáratok voltak, és igazán mást sem lehetett végezni, mert bármikor befuthatott valaki, vagy csönghetett a telefon. Leginkább ezt az adminisztrációs állásokhoz tudnám hasonlítani a lelkészi munkának ezen formáját. De mégis összetettebb egy adminisztrációs munkakörnél, mert ha valaki temetést jött bejelenteni, ugyan elvégeztem az adminisztrációt (adatfelvétel, a temetés díjának befizetése), de általában egy hosszabb beszélgetés is követte a „hivatali ügyintézést”, ahol igazán lelkészre volt szükség, és nem egy hivatalnokra. Ezek a szerepváltások igen megterhelő gyakorlatok. Azt láttam, hogy az emberek a helyén tudták kezelni ezt a helyzetet, én csupán törekedtem megtalálni a szerepeimet ezekben a helyzetekben. Bizonyos értelemben a lelkészi munkának ez a része kötött. Ebből kifolyólag hasonlít más, kötött munkavégzésekhez.

Viszont más szempontból a kötött munkaidőhöz képest egyáltalán nem kötött a munkánk.

Három éve kezdtem átgondolni úgy a munkámat, mint amit egy évben tekintek át. Ez a szemléletmód különösen a családtagjaimnak, vagy a barátaimnak volt nehezen elfogadható, hogy miért „nem jó” most, hiszen most épp nem dolgozol. Arra törekedtem, hogy a határidőnaplómban előttem legyen az év, és az év fényében próbáljam megtalálni a hatékony időgazdálkodás módját. Szerintem a lelkészi munka szervezése éves viszonylatban lehetséges. Ez azt jelenti, hogy látom, hol és mikor vannak a húzós időszakok, és ez két szempont figyelembevételére serkent. Az egyik, hogy előre pihenjek. Ez azt jelenti, hogy ha most épp nem dolgozom, mert ilyen az időszak, akkor ne dolgozzak. Sokunknak ez igen nehéz feladat, mert valójában mindig lenne mit csinálni a munkánkban. Előrelátást igényel figyelembe venni, hogy lehet, hogy most lazíthatok, de egy hét múlva, vagy két hét múlva megállás nélkül “menni fogok”. Ezt lehet előpihenésnek is nevezni. Nem szabadság, hanem ha úgy tetszik a túldolgozás előrekompenzálása. Ehhez gyakorlásra és tudatosságra van szükség. A „pihenés” alatt sok mindent érthetünk, nagyon különbözünk abban, hogy kit mi kapcsol ki. De itt nem csak a pihenésről van szó, hanem arról a szemléletmódról, amit a nyugodalomnap megszentelése kapcsán mond a Biblia, ami a munkától való elfordulást jelenti. Tehát megnyugodni a munkától. És máshoz fordulni, életem más területeit is gondozni, a személyes lelki életemmel, családi és baráti kapcsolataimmal is foglalkozni. Arról nem is szólva, hogy a személyes lelki életem egészsége a munkám egészségének is a része.

A másik az utópihenés. Van mögöttem valami. Amikor előpihenek, rákészülök egy megmérettetésre, vagy nehéz, megterhelő szakaszra azzal, hogy időt adok magamnak erre. Az utópihenés egyfajta megünneplése a jól végzett munkának, lehetőség a számvetésre, de nevezhetjük az adott tevékenységből való kimosakodásnak is. Ismét csak más irányba fordulni, és engedni kitisztulni magamból, leülepedni magamban mindazt, ami mögöttem van. Ezt lehet perspektivikus szemléletnek is nevezni, vagy távlatos gondolkodásnak.

Mert nem „kötetlen” a munkaidőnk, hanem másként kötött. Például úgy kötött, hogy hiába van hétvége annak, akinek “kötött” munkaideje van, engem a hétvégén köt a munkám, és prédikálok. Csak ünnepek után tudok szabadulni, és családtagokat, barátokat meglátogatni, vagy „pihenni”, mert köt a munkaidőm.

És akkor még az „ottalvós” hétvégéket, kirándulásokat, táborokat, szakmai továbbképzéseket át sem gondoltuk, hogy hány éjszakát töltök idegen környezetben, távol a családomtól, az otthonomtól, mert köt a munkám? Egyáltalán kompenzálható-e bármilyen formában az évi akár 50 éjszaka, amit nem otthon töltök? Vagy ezt csak elfogadhatom? Azt hiszem, figyelembe venni mindenképpen érdemes, még ha nem is kompenzálható, mert ez a lelkészi munka jellegéből fakad.