Gyülekezetképes a gyülekezetképed?

Egy éve hallgattam egy elgondolkodtató előadást a csoportszerepek kialakulásáról. Milyen dinamika, milyen folyamatok zajlanak le egy-egy csoportban miközben csoporttá válik. Mi hogyan és miért, és mi is alakul ki. A Tuckman-féle modellről volt szó, hogy hogyan indul egy csoport kialakulása, és aztán hogyan jut el a működésig, vagy mondhatjuk azt, hogy hogyan kezdi el betölteni a szerepét abban, amiért létrejött. Elgondolkodtam, hogy mennyire idegen ez a gyülekezetről alkotott képünktől. A kép áll, a képnek nincs dinamikája, nem folyik, nem zajlik, nem alakul, nem formálódik, a kép van. Aztán a napokban egy másik előadás-sorozatban újra hallottam erről a nagyon tetszetősen megfogalmazott modellről, és tovább gondoltam. A modell négy fejlődési fázisra mutat rá: forming (formálódás), storming (viharzás, konfliktusok), norming (normalizálódás, vagy normaképzés), performing (előállás, teljesítés, vagy alkotás). Átgondoltam a hagyományos gyülekezetekben szerzett tapasztalataimat, és arra kérdeztem rá magamban, hogy a gyülekezet egyáltalán csoport-e? Vannak tapasztalataim gyülekezetekkel, amelyek elég kicsik voltak ahhoz, hogy csoportként tudjanak működni, de a városi gyülekezetekben szerzett tapasztalataim alapján arra jöttem rá, hogy a nagy „gyülekezeteink” nem csoportok, de csoportként kezeljük őket. Egy ezres nagyságú taglétszámmal rendelkező gyülekezet – akár magába foglal számos kisebb csoportot, akár nem – nem csoportnak, hanem meta-szerveződésnek tekinthető, azaz, intézménynek. Az intézményekkel szembeni ellenszenv elterjedt az egyházban is, pedig az intézmények szükségesek, mi hozzuk létre őket, de céllal: éspedig hogy intézzük a dolgainkat bennük. Az intézmény egy tartalmazó keret, ami teret ad a tartalomnak és segíti annak kibontakozását, de az intézmény önmagában egy tartalmatlan edény.

Voltam az intézményességgel szembeni totális ellenszenv oldalán is, mígnem szembesültem mások szemléletében a saját szemléletmódom igazságtalan és egyoldalú, és ezért téves voltával. Az intézmény és az általa tartalmazott (vagy belőle hiányzó) tartalom összetartozik. Amikor ezeket szembeállítjuk, az pont olyan téves dualizmus, mint amikor a testet és a lelket egymással szembeállítjuk, és testet leértékeljük, a lelket pedig fel. A bibliai emberkép nem dualista, így a testnek van lelke, és a léleknek van teste, de leginkább ezek egy nagyobb egység, az ember tartalmai, amelyek más-más formában tartoznak az emberhez, aki Isten képe. Ha a gyülekezet Krisztus teste, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy milyen emberkép, majd milyen testkép húzódik meg a gyülekezetképünk mögött. Milyen gyülekezetképpel dolgozunk?

A gyülekezetkép valami, ami a háttérben marad, de messzemenőkig befolyásolja azt, hogy mit próbálok újra és újra nekifutva megvalósítani. Az a tapasztalatom, hogy legtöbbünk gyülekezetképe merev, és valami olyasmi, amit meg kell csinálni, amit megcsinálunk. Ebből fakadóan gyakori, hogy tárgyiasulnak az emberek, ami azt jelenti, hogy a „gyülekezet” „megcsinálása” a fontos, amihez eszközök (tárgyak) az emberek, és gyakran én magam is. A fenti csoportfejlődési modell arra mutat rá, hogy valójában egy csoportnak önálló élete van. Létrejön (formálódik) és meg is szűnik. Sokunk azért nem tud a gyülekezetről szabadon gondolkodni, mint ami organikus, életben van, lüktet, változik, hullámzik, mert összekeverjük az intézményes keretet az általa tartalmazott gyülekezettel. Az egyházközség nem a gyülekezet. Nem ellentétek, hanem a kettő funkciója teljesen más. Az egyik egy intézmény (ami keretet add, benne intéződnek a dolgaink általunk, mi hívtuk életre), a másik egy kapcsolati háló, egy közösség, emberek kapcsolati rendszere, ami által tartalommal telik meg az „intézmény”. Az, hogy valahol van egy „egyházközség”, nem egyenlő azzal, hogy ott van egy gyülekezet is. Én láttam olyan egyházközséget, amely még jogilag is létezett, mindene megvolt, ami őt egyházközséggé tette: saját templom, parókia, az önálló jogi személyisége megszüntetéséig (ami már egy hosszú folyamat utolsó lépése) önállósága is volt, de nem tartalmazott már semmit, üres volt a templom, és persze a parókia is. Nem volt benne gyülekezet, a keret megszűnése annak a tudomásulvétele, hogy kiüresedett belőle, amit tartalmazott. Az egyházközség tartalmazza a gyülekezetet, nem ellentétek, nincs közöttük azonosság, ahogyan mondják a régi hitvallások erről a paradoxonról: szétválaszthatatlan és összeelegyíthetetlen.

A gyülekezetképünk azonossága az intézménnyel (egyházközség) azt eredményezi, hogy a tartalmazott gyülekezet, az emberek pásztor nélküli bárányokként tengődnek a csoportfolyamatok valamelyik fázisában. Egy ezer lélekből álló „egyházközség” nem csoport. Ez a másik vége. Ebben az esetben az „egyházközség” egy olyan intézmény, ami sok kis gyülekezetet tartalmaz. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok. A gyülekezet ott van, ahol emberek összegyűlnek Jézus nevében. A kis csoportok, amelyeknek viszont a nagy intézményes kereten belül valójában önálló életük van. Azt hiszem, egy másik posztban még fogok külön erről az „önálló életről” írni, hogy hány gyülekezet is egy gyülekezet.

Ha átgondolod a saját helyzeted, mit gondolsz, hogyan tudnád megfogalmazni, hogy számodra mi a gyülekezet?